Maradni

De hol? Budapest vagy London? IttHon vagy ottHon?

Nádasdy Ádám Maradni, maradni című versremeke minden egyes visszautam alkalmával elkísér és ott motoszkál fejemben. Már napokkal az indulást megelőzően felcsendülnek bennem és hatni kezdenek rám kivételesen összeválogatott szavai. Napjában jó párszor elolvasom, sorainak páratlan zsenialitásán elmosolyodom, de főként elgondolkodom.

Hiszen "Az átzuhanás, az megterhelő." - számomra is! Ilyenek: a hazaút és a vissza. Összepakolni, emberektől elköszönni és elindulni. Majd megérkezni, másokat viszont látni, új ritmushoz szokni, a másba újra belecsöppenni.

Maradni tenyleg jó. Mikor barátokkal Gozsdu udvarban iszom, a családot vidéken körbelátogatom, a színházakat szép ruhában járom, Angliát egy dobozkába félre rakom, kulcsra zárom. De a kint létnek is nagy mestere vagyok. Reggel a Temze partján futok, Public House-ba péntekenként bevonulok, tengerpartra hétvégente leutazok, a 300 nyelvek városa sokszínűségébe én is beolvadok.

Csak az a köztes állapot ne lenne. Mikor "a bútort vissza kell tolni privátba", a metró helyett visszaszokni underground-ra, Trappistáról Cheddar-ra, kakaós csigáról fahéjasra, jó reggeltről good morning-ra. És bár az átállás hipp-hopp, leginkább észrevétlenül zajlik, a horzsolások szerzésének potenciális veszélye mindig ott van a levegőben.

Szó szerint! Én a repülőút alatt, a felhők felett, a változás szűk száján egyik világomból a másikba átcsusszanok.